Az IKSZ 2025. évi II. közgyűlése

Az IKSZ 2025. évi II. közgyűlése

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség 2025. évi II. közgyűlésére 2025. november 19-én került sor, amelynek a Jászberényi Városi Könyvtár adott otthont.

A regisztráció után Kovács Péter, a Jászberényi Városi Könyvtár igazgatója, majd Tőzsér Istvánné Géczi Andrea elnök köszöntötte a közgyűlés tagjait, a közgyűlésen megjelent vendégeket és az IKSZ tagkönyvtárait.

Első napirendi pontként a „Kéz a kézben a könyvtárügy támogatásáért” elismerő oklevelek átadására került sor. 2025-ben a beküldött jelölések alapján két elismerés átadására került sor.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség Mucsiné Erdei Mónika mesterpedagógusnak, a szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola főigazgatójának magas színvonalú szakmai munkáját ismerte el a kitüntetéssel. Ugyancsak elismerő oklevelet adományozott a Szaplonczay Manó Marcali Kórház Prevenciós és Egészségfejlesztési Iroda munkatársainak, akik évek óta meghatározó szereplői a város közösségi életének, és szaktudásukkal, tapasztalatukkal, valamint aktív jelenlétükkel sokat tesznek a marcali Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár programjainak sikeréért. A díjazottaknak ezúton is gratulálunk!

A következő napirendi pontban „Könyvtárak mérlegen” címmel szakmai előadásokat hallgathattunk meg. Tőzsér Istváné bevezető előadásában ismertette az IKSZ, mint érdekképviseleti szervezet és a könyvtárak legfontosabb társadalmi szerepvállalásait. Előadásában kiemelten foglalkozott olyan fontos társadalmi kérdésekkel, mint a könyvtáraknak a lakosság digitális ismereteinek bővítésében nyújtott segítsége, az írás-olvasási nehézségek kiküszöbölése, a közszolgáltatások digitalizálása, a vidékfejlesztés, a klímatudatosság és a környezetvédelem népszerűsítése. Következő előadókat felvezetve elmondta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap pályázatára 3 könyvtár (Gödöllő, Eger, Szolnok) konzorciumban dolgozott ki ROI számításon alapuló teljesítménymutatókat, amelyek eddigi eredményeit ismerhettük meg a következőkben.

Istók Anna, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatóhelyettese Mennyit ér egy könyvtár? Társadalmi hasznosság mérése a Gödöllői Városi Könyvtár hagyományos könyvtári szolgáltatásaihoz kapcsolódóan címmel tartotta meg előadását, melyben bemutatta munkájukat, mely a hagyományos könyvtári szolgáltatások társadalmi hasznosságának mérésére irányult. Őt követte Gacov Katalin, a szolnoki Verseghy Ferenc Könyvtár igazgatója, aki A Verseghy Ferenc Könyvtár társadalomba juttatott értéke című előadásában foglalta össze azokat eredményeket, amelyeket a könyvtári közösségi szolgáltatások hasznosságának mérése során elértek. Vas Gábor Tamás, az egri Bródy Sándor Könyvtár igazgatóhelyettese Könyvtári szolgáltatások digitális transzformációinak társadalmi hasznosulása címmel foglalta össze a konzorciumban kidolgozott digitális szolgáltatások mérési eredményeit. Előadását azzal a gondolattal zárta, hogy a könyvtárak szerepváltozása nagyban hozzájárul a személyes és helyi identitás stabilitásához és a közösségépítéshez is.

Ezt követően Tőzsér Istvánné elnök összefoglalta az IKSZ 2025. májusi óta eltelt időszakának eredményeit, kitért az érdekképviselet, az együttműködés, partnerség kérdéseire is. Kiemelte az IKSZ által 2025. évben átadott Könyvtárügyért díjakat, az Év fiatal könyvtárosa díjat, valamint örömmel osztotta meg a jelenlévőkkel, hogy 2025-ben Az Év Könyvtártámogatója díjat az Informatikai Könyvtári Szövetség számára ítélte oda a Balassi-díj Kuratóriuma és a Balassi Bálint Könyvtár. Elnökasszony röviden ismertette a Szövetség munkáját meghatározó együttműködési megállapodásokat is (Madách Színház, Gondosóra program, Netrevalók program).

Délután a közgyűlés részvevői bebarangolhatták a Jászberényi Városi Könyvtár minden zegét-zugát, ha pedig időztek kicsit a második emeleti Jászsági NépmesePonton, akkor pajzán népmeséket is hallhattak a jászberényi kolléganők tolmácsolásában.

A előadások  prezentációi itt megtekinthetőek: